Cuxhaveni rajtaütés

Egyetlen párt cuxhaven. Bakancslista gyanús helyek az Észak-Német tengerparton

Az es évek legelején nem csak teszteket hajtottak végre, amelyben repülőgépek hajókról való felszállását vizsgálták, de ben létrehozták a Királyi Légi Hadtest Tengerészeti Kötelékét, ahova a repülővezetői tanfolyamra küldött angol tengerésztiszteket helyezték át.

Ugyanebben az évben alakult meg az Admiralitás Légyügyi Osztálya, illetékességgel a tengerészet minden, repüléssel kapcsolatos ügyében. Első vezetője Murray F. Sueter — sorhajókapitány volt. A szervezet támogatásában nem kevéssel esett a latba, hogy a tengerészeti miniszter, Winston Churchill — imádta egyetlen párt cuxhaven repülést és a repülőgépeket. Magasrangú támogatójával a háta mögött a szervezet gyorsan növekedni kezdett és gyakorlatilag a flottán belül független szervezetként funkcionált.

Bakancslista gyanús helyek az Észak-Német tengerparton

Az első két egységből az elkövetkező hetekben vízirepülőgép-anyahajókat alakítottak ki. Nem kell komolyabb átépítésekre gondolni, a hajókkal mindössze annyi történt, hogy a tatrészükre egy vászonnal borított hangárt építettek, melyekben néhány vízirepülőgépet lehetett tárolni.

A hidroplánokat a hangár hátuljára szerelt daruval lehetett a vízre tenni; a gépek egyetlen párt cuxhaven szálltak fel, majd feladatukat elvégezve a hajó közelében a vízre ereszkedtek le, ahonnan visszaemelték őket a fedélzetre és betolták a hangárba. A repülők üzemeltetéséhez pótalkatrész, illetve üzemanyag tárolására szolgáló raktárakat is kialakítottak. Mivel ezek az egységek a hadiflotta tagjaivá váltak, nagyjából fős személyzetüket is haditengerészek adták, emellett pár kisméretű ágyút is kaptak.

Végül azonban Harwich-ba irányították át ezeket, ahol egy kisebb, cirkálókból és rombolókból álló kötelék állomásozott. A Nagy Flotta alá tartozó, de elég nagy mozgástérrel bíró, Reginald Tyrwhitt — flottillakapitány által irányított csoport feladata volt az Angliába tartó kereskedelmi hajókat megvédeni, illetve szemmel tartani a közelbe merészkedő német hadihajókat. A brit hadiflotta állományába került három vízirepülőgép-anyahajó bevetése már októberében felmerült.

Az angolok már a világháború előtt tisztában voltak Németország merev szerkezetű léghajók tekintetében mutatott fejlettségével. A magasan repülő, nagy távolságokat megtenni képes, nagyméretű zeppelinek elméletileg berepülhettek Anglia fölé, és akár bombákat is ledobhattak.

egyetlen párt cuxhaven

A léghajók bombázóképessége már a háborúban legelején bizonyítást nyert, amikor a német hadsereg zeppelinjei augusztus és szeptember folyamán bombázták Antwerpent, több lakos halálát okozva. A hadiléghajók elleni védekezéshez pedig meglehetősen kevés lehetőség állt rendelkezésre. Anglia légvédelmét szeptemberében az RNAS kapta feladatul, ám ezt a semmiből kellett megszervezni, amihez idő és eszközök kellettek.

Az első háborús év végén a partok mentén járőröző hajók nem sokat tehettek volna az ellen, ha a zeppelinek a szigetország felé indulnának. A korabeli repülőgépeknek sem lett volna több lehetősége a magasan haladó léghajók ellen. Mivel a szigetország fölé berepülő támadók ellen sem hajókkal, sem pedig repülőgépekkel nem igazán lehetett eredményesen fellépni, egyetlen megoldás kínálkozott: megelőző támadást kell végrehajtani a hadiléghajók támaszpontjai ellen.

Csak offenzív akció segíthet rajtunk. A Cuxhaven kikötője közelében sejtett zeppelin-támaszpontot azonban — ez volt a német flotta léghajós különítményének központja, Nordholz falu mellett — szárazföldről nem lehetett támadni, mivel sem az Angliából, sem az antant erők által tartott francia területekről nem tudta repülőgép úgy elérni, hogy maradjon elég üzemanyaga a visszaútra is.

Ezért az az ötlet merült fel, hogy a már rendelkezésre álló, Harwichban állomásozó vízirepülőgép-anyahajókkal megközelítik az ellenséges partokat, majd a hajókról elindítják a hidroplánokat, amelyek bombáikkal igyekeznek minél több kárt okozni a zeppelineket tároló hangárokban, remélve, hogy a bennük tárolt léghajók is megsérülnek, vagy megsemmisülnek. A nagyméretű hangárokban álló drága, törékeny és gyúlékony zeppelinek pusztulása akár el is veheti a németek kedvét az újabb támadásoktól.

Az anyahajóknak a Harwichban állomásozó cirkálók és rombolók adtak védelmet. A tengeren ezen a napon olyan rossz volt az időjárás, hogy végül a hadműveletet lefújták. Az akcióról nem mondtak le végleg, csak a megfelelő alkalomra vártak. November án ismét megkísérelték a műveletet, ezúttal azonban a Nagy Flotta is indulási parancsot kapott, hátha jelentős német erőket is ki tudnak csalni a Helgolandi-öbölbe behatoló könnyű egységek, és így harcra lehet kényszeríteni a császári főerőt.

egyetlen párt cuxhaven

Az időjárás is kegyes egyetlen párt cuxhaven a britekhez, mind a repülésre, mind a tengeri csatára megfelelő. Ezúttal azonban az hiúsította meg az akciót, hogy a es szoba — az angol haditengerészet hírszerzése, amelyet a Tengernagyi Hivatal épületében elfoglalt helyiségéről neveztek el — jelezte, hogy a Helgolandi-öbölben német csatacirkálókra lehet számítani, ez pedig túl nagy falatnak bizonyulhat a harwichi kötelék számára.

A művelettel így másodjára is felhagytak, ám hamarosan eldöntötték, hogy december én újból kísérletet tesznek a támadásra. A Cecil J. A hadművelet célja a Cuxhaventől délre beazonosított nordholzi léghajóbázis volt. A tengeralattjárók már előzőleg elfoglalták helyüket Helgoland szigettől délre, hogy a britek ellen induló német hajókat megtámadhassák, illetve, hogy segítsenek megmenteni az esetleg a visszaúton kényszerleszállást végrehajtó hidroplánok személyzetét.

A császári flottánál sejtették, hogy készül ellenük valami, bár ők úgy gondolták, a britek megpróbálják a kikötőiket hajók elsüllyesztésével eltorlaszolni.

Cuxhaveni rajtaütés

December én hajnali négy óra után ismeretlen hajók tűntek fel a horizonton, majd sűrű távíró-forgalmazást észleltek a németek részéről. Úgy tűnt, észrevették a briteket.

Tyrwhitt nehéz döntés előtt állt. Az idő szép volt, megfelelő a repüléshez, így távirat egyetlen csoport berlin az akció folytatása mellett döntött. A tervek szerint a repülőgépeknek egyedileg kellett megtalálniuk a célpontot, úgy, hogy felszállás után délkeleti irányban haladnak, amíg el nem érik a szárazföldet és Cuxhavent, melytől délnyugatra található a léghajók támaszpontja. Az akció végrehajtását követően a gépek nyugat felé repülnek, majd a Fríz-szigetekhez tartozó Norderney-t elérve észak felé fordulnak, így visszatérnek a támadás alatt a sziget közelébe érkező anyahajókhoz.

egyetlen párt cuxhaven

Azon hidroplánok személyzetét, amelyeknek nem sikerülne az anyahajók mellé leszállni, a rombolóknak kell kimentenie. A legfontosabb az egyetlen párt cuxhaven megmentése, utána a repülőgépé, ám legalább a motort a fedélzetre kellett hozni, a gép sárkánya odaveszhetett.

egyetlen párt cuxhaven

A gépeket tömegcsökkentés miatt csak 3 órányi repülésre elegendő üzemanyaggal töltötték fel, úgy vélve, ennyi idő elég az oda-vissza útra. Az egyenként három darab 8 kg-s bombával ellátott kilenc hidroplánt kihozták a hangárokból és a darukkal a vízre helyezték.

egyetlen párt cuxhaven

Utóbbi mindenkit aggasztott; a fagypont körüli hőmérsékleten a repülőgépek motorjait csak megfeszített munkával tudták beindítani. A vastag köd borította német partvidék felé közelítő repülőgépeket a WEGA őrhajó is meglátta, ám távíró híján csak egy másik hajóval tudott értesítést küldeni. Ezt megelőzően a cuxhaveni hadikikötőben már készenlétbe helyezték a hajókat, mert a WETTIN sorhajó a ködben tüzet nyitott egy őrhajóra, azt gondolva, hogy az egy ellenséges tengeralattjáró.

Így, amikor az angol repülők lejjebb ereszkedtek, hogy tájékozódási pontokat találjanak, erős golyózáporba kerültek. A támadó hidroplánok egy jó órán át próbálták megtalálni a nordholzi bázist.

Végül feladva kérdés flört hiábavaló próbálkozást, üzemanyaguk fogytával a gépek már olyan célokra dobták le bombáikat, amelyeket egyáltalán láttak: katonai, vagy annak nézett objektumokra. Edmonds — repülő-hadnagy volt az egyetlen a támadók közül, akinek alkalma nyílt arra, hogy egy német hadihajót támadjon.

Edmonds, miután hiába kutatott a léghajók támaszpontja után, hazafelé vette az irányt. Ezek közül egyik sem talált, így a cirkáló sérülés nélkül megúszta a légitámadást. A bombázó feladathoz hasonlóan a rossz látási viszonyok, illetve a légvédelmi tűz miatt a felderítő küldetés sem volt sikeres.

Mindössze egy repülőgép tudott értékelhető információkkal szolgálni.

egyetlen párt cuxhaven

A támaszpont legénységéből szemtanúk állították, hogy az ellenséges gép a hidrogénfejlesztőt célozta, azonban inkább arról lehetett szó, hogy az egyik brit repülő személyzete — anélkül, hogy tudta volna, hogy a hadművelet célpontja felett jár — könnyíteni akart a gép tömegén, így vaktában eresztette el a bombákat, amelyek a bázis melletti fák közé estek le.

A támadó repülőgépek felszállását követően a kötelék születésnapi egyetlen párt cuxhaven meeting nő elindult találkozási pont felé, ahova a visszatérő gépeket is várták, ám az EMPRESS hajtómű-gondok miatt nem tudta tartani a többi hajó sebességét, így egyre jobban lemaradt. A többiektől leszakadó repülőgép-anyahajóra rá is talált a német flotta két hidroplánja, majd az L6 hadiléghajója is.

Sem a vízirepülőgépek, sem pedig a zeppelin bombái nem találták el az EMPRESS-t, amely cikkcakkban haladva próbálta megnehezíteni a támadók dolgát. Mivel üzemanyaguk jó részét már elhasználták, kétséges volt, hogy a légitámadásban részt vevő hét brit hidroplán pilótái elérik-e egyáltalán az angol köteléket. Az elsőként visszatérő repülőgépnek ez nem is sikerült: a brit LURCHER romboló a Norderney szigettől északra talált rá a vízre szálló gépre, ennek személyzetét a fedélzetére is vette.

A két következőként érkező repülőgép viszont elérte az anyahajókat — mindkettő a RIVIERA gépe volt; emlékezzünk rá, a kapitány előrelátó módon 3 helyett 4 órára való üzemanyaggal indította útnak hidroplánjait.

Ezután két újabb gép egyetlen párt cuxhaven, ezek azonban németek voltak. A brit kötelék a légitámadást szerencsésen megúszta, ráadásul az egyik támadó repülőt olyan súlyosan megrongálták, hogy az Helgoland szigetére visszaérve a leszálláskor összetört és végleg használhatatlanná vált — ez a veszteség volt a britek számára a hadművelet egyetlen egyetlen párt cuxhaven sikere. Pearson festménye Nem sokkal ezután a Norderney-től északkeletre lévő angol E11 tengeralattjáró is észlelt egy vízre szállt repülőt a periszkópján keresztül.

Azonnal a felszínre emelkedett, és megvárta, amíg a hidroplán leszáll mellette a vízre. Mivel a gépnek nem volt már elég üzemanyaga, a tengeralattjáró vontatókötélre vette a repülőt, a pilóta pedig átszállt a naszádra. Az E11 megfigyelője hamarosan egy léghajót észlelt, illetve egy másik, felszínen úszó tengeralattjárót, amelyről nem tudták eldönteni, hogy barát-e vagy ellenség.

Tetézte a gondokat, hogy két újabb angol repülő jelent meg az égbolton. Nasmith — korvettkapitány, miután látta, hogy az ismeretlen tengeralattjáró lemerül, elvágatta a vontatókötelet, majd megközelítette a második vízre szállt hidroplánt, és átvette a személyzetét. A harmadik gép embereinek jelzett, hogy ússzanak oda az Ehez, így őket is fel tudta venni.

Ezután felhozatott egy géppuskát, és szétlőtte a repülők úszótalpát, hogy a gépek — parancs szerint — ne kerüljenek ellenséges kézbe.

Amint a hidroplánok süllyedni kezdtek, Nasmith vészmerülést rendelt el. Ám még arra is szakított időt, hogy a torony fedélzeti nyílásának bezárása előtt a sapkáját meglengesse a vészesen közel kerülő L5 tengerészeti zeppelinnek, amely bombákat kezdett szórni.

Az E11 végül elég mélyre tudott merülni, így a léghajó támadása nem járt sikerrel. Ennek pilótája is a találkozóhely felé igyekezett, ám csak egy holland halászhajót talált. Mivel nem kapott, és angol hajót sem látott naplementéig, elsüllyesztette a repülőt, és a gőzös fedélzetén maradt, amely Ymuiden kikötőjében tette partra.

Ott egyetlen párt cuxhaven angol helyettes egyetlen párt cuxhaven, mint hajótörést szenvedett tengerészt vette nyilvántartásba; ezzel a pilóta elkerülhette az internálást és januárjának elején visszatérhetett Angliába.

Tyrwhitt nem tudva sem az E11 által felvett három gépszemélyzet sorsáról, sem pedig a holland halászhajó által megmentett pilótáról, Norderney közelében maradt kötelékével december én délig. Nem maradt más hátra, mint elindulni Harwichba. A hazaúton több német tengeralattjáró is megpróbálta megtámadni a köteléket, ám annak nagy sebessége és gyakori irányváltoztatásai meggátolta a naszádokat a torpedóindításban.

Keyes és a tengeralattjárók — biztos, ami biztos — a nap végéig a helyszínen maradtak, aztán ők is a kikötőjük felé egyetlen párt cuxhaven az irányt. Bár az akció nem érte el a célját, a britek számára bebizonyosodott, hogy lehetséges hajókról légitámadást végrehajtani — ám az is egyértelművé vált, hogy a rendelkezésre álló repülőgépekkel és a rendelkezésre álló bombákkal még a kisebb hadihajókban sem lehet károkat okozni.

December án reggel Jellicoe és Beatty egységei még mindig a tengeren voltak, amely annyira háborgott a viharos időben, hogy a főparancsnok a hazatérés mellett döntött. A hazaúton a hatalmas hullámok között hánykolódó rombolókról három ember a vízbe esett és eltűnt, míg a rombolók közül három annyira megrongálódott, hogy dokkba kellett küldeni javításra. Ahogy én a Nagy Flotta behajózott Scapa Flow-ba, két csatahajó összeütközött, így rájuk is hetekig tartó javítás várt.